Leginkább ahogy a mesében. Az iwiwen összetalálkoztam a gyerekkori szerelmemmel, akit 20 éve nem láttam. Ő egy chilei indián. 1986-ban ismerkedtünk meg a Csillebérci Uttörőtáborban. Ő spanyol tolmácsként dolgozott ott, én orosz. Mindketten fiatalok voltunk még, én 17, ő 23 éves. 1988-ban vesztettük egymást szem elől, aztán 2007 december 31.-én megjelent a multam:) Eltelt azóta jópár év, de amikor a telefonszámomat követelte, hogy felhivhasson Californiából(20 éve ott élt) és meghallottam a hangját, mintha el sem telt volna ez a tenger idő. Nem akarom ragozni a dolgokat: egyre gyakoribb telefonhivások(a végén már napi 3 óra), aztán mielőtt anyagi csődbe jutott volna, áttértünk a skypera. NApi 18 óra skype kamerával, hónapokon át. Májusban nem birta tovább, értem jött és feleségülvett. Megkérdezte hol szeretnék élni: Pesten, Californiában, vagy Chilében. Gondolkodás nélkül Chilére szavaztam. Azóta ide vágytam, hogy 1986-ban megismerkedtünk.
Ez a blog az itteni életemről szól. A magánéletemről ennyit irok csak, mert ezeknek a beirásoknak nem ez lesz a témája, hanem Chile. A fentieket azért irtam le, hogy egyáltalán tudjátok hogyan kerültem ide és mit keresek a bolygó tőlünk egyik legtávolabbi pontján.
Elég legyen annyi: 2008. november 21.-én, 40 évesen fogtam magam és Chilébe költöztem:))
